16. rész - "A lehető legjobb anya leszel"

Rengeteget segített rajtam az, hogy egész nap emberekkel voltam körülvéve. Valószínűnek tartom, hogy begolyóztam volna egyedül ezen a helyen. A kórházak sosem voltak a kedvenceim között, általában az ilyen helyekhez csak a rossz köthető. Már csak egy éjszakát kell itt töltenem, és ha minden igaz, holnap végre szabadlábra helyeznek, miután túlesek egy ultrahangon. Az elmúlt néhány éjszaka igen mozgalmasra sikeredett. Nem tudom, mi zajlik ott bent, mintha minden éjjel buliban lenne a csemete. Megállás nélkül érzem, ahogy rugdalózik. Ilyenkor olyan szívesen szólnék Harrynek, hogy ő is érezhesse, hiszen ebben az örömbe még nem volt része, de nincs szívem felkelteni. Napok óta alig aludt valamit, mert nem hajlandó visszamenni a hotelbe nélkülem. Hiába mondja, hogy neki ez így nagyon kényelmes, nem tud becsapni. Én is érzem a kiálló rugókat, de ahol ő fekszik, még több van.

Már kezd hajnalodni, amikor végre én is álomra hajtom a fejem. Nem tudom, mennyit és hány órát aludhattam, de arra tértem észhez, hogy valaki bámul és az arcom simogatja. Sok választási lehetőségem nem volt, de mégsem nyitom ki a szemem. Szeretném még néhány percig élvezni ezt a kis kényeztetést. Simogatás mellé, puszik özöne is csatlakozik.

- Tudom, hogy nem alszol. – súgja a fülembe, majd mögé nyom egy csókot.

Nem válaszolok, csak mosolyogva folytatom az álcázásom továbbra is csukott szemmel.

Egyszer csak megszűntek a csókok és a puszik, majd eltűnt a simogatás is. A mosoly lehervadt az arcomról, habár tudom, hogy csak szórakozni akar velem, mint mindig.

- Kérlek, ne hagy abba! – könyörögtem az érintéseiért, amelyek szinte felperzselték a bőröm, ahol érintkeztünk.

- Tudtam, hogy nem bírod sokáig! – pimaszkodott, nekem pedig kedvem lett volna fejbe bólintani. Lassan ülő helyzetbe segítettem magam, majd pár perc múlva a nővérke is megérkezett a reggelimmel. Bárcsak ne tette volna. Ami a tálcán volt, egyszerűen undorító volt, én naiv még azt hittem, hogy a várandósoknak más ételt osztanak. Hát ja, valami zöld trutyinak nevezném inkább, ami előttem volt. De ennek ellenére illedelmesen megköszöntem. Amint a nő kilépett a szobából, elfintorodtam, mire Harry felkacagott. Értitek? Kinevetett engem. Most jövök csak rá, hogy mennyire is éhes voltam.

- Kérlek, vidd innen, még mielőtt rosszul leszek tőle. – kérleltem őt, meglátva keserves arckifejezésemet, rögtön teljesítette a kérésemet, és már a „finomságnak” nyoma sem volt.

- De azért muszáj valamit enned… mit szólnál, ha lemennék a büfében és hoznék neked valamit? – tetszett az ötlet, kiegészítve azzal, hogy én is szeretnék menni, hiszen pár napja meg sem mozdultam, és hiányzik a mozgás. Nem mellesleg ha egész nap az ágyba vagyok, lassan tényleg víziló méretű leszek.

- Oké, mehetünk. – tápászkodtam fel, mire Harry meglepődött szemeivel találtam magam szembe. – Ne nézz így rám, az orvos is megengedte, hogy fel kelljek.

- Rendben - rendben. – tette maga elé a kezét védekezően. – Meg sem szólaltam. – készségesen a lábam elé tette a papucsomat, majd felsegített. Belekaroltam és elindultunk a folyóson. Rengetegen bámultak meg minket. Ahogy a folyosó végére értünk a babaosztály volt nekünk jobb kézre, míg nekünk balra kellett volna továbbmenni.

- Szeretnéd? – mintha olvasott volna a fejembe, csak szégyenlősen bólintottam, és elfordultunk jobbra. Csak egy-pár csöppség feküdt az üvegfal mögött, meglátszik, hogy ez a kórház nem erre specializálódott. Az üvegfal másik oldalán a boldog szülők álltak, akik csodálták saját csöppségüket. Megható pillanat volt, elmorzsoltam pár könnycseppet, majd átöleltem Harry derekát. Ő szintén visszaölelt, majd hajamba puszilt.

- Már csak pár hónap és mi is hasonló szituációba kerülünk. – bólintottam egyet.

- Nem tudom, hogy leszek képes mindezt megcsinálni. Semmi tapasztalatom nincs, el fogok bukni. Nem fogom tudni nélküled végigcsinálni.

- Ne, ne is gondolj erre. – kezdett el húzni, az eredeti úti célunk felé. – A lehető legjobb anya leszel, sőt már most is az vagy. Én pedig, jól figyelj.. – nyúlt az állam alá, felemelve a fejem, hogy szemébe nézhessek – mindig melletted leszek. Érted? – újra csak bólintottam. Úgy látszik a mai napom nem a szavaké. Valahogy nem találom a hangom.

Leülve a kantinba végre ehető étellel találom szembe magam. Nem hittem volna, hogy egy salátának ennyire lehet örülni. Miután sikeresen elfogyasztottam mindent, hátradőlve a széken simogattam a pocakom.

Egy ismerős fehér köpenyes alak közelített felénk, megállva velem szembe.

- Miss Ross, késszen áll? – kérdezi az orvos, megannyi kedvességgel a hangjában.

- Természetesen. Jössz? – néztem Harry felé, majd a kezem nyújtottam felé.

- Semmi esetre sem hagynám ki. – majd összekulcsoltuk az ujjainkat és az orvos követve közeledtünk a vizsgáló felé. Ott felültem az ágyra, Harry pedig mellém húzott egy széket, kezünket egy pillanatra sem elengedve. Izgatott és kíváncsi volt ő is, csak úgy, mint én. Egyszer csak felcsendült a jólismert, nyugtató dobogás, ami a kicsi szívverését jelezte. Ilyenkor mintha egy másik világba csöppennék, messze a gondoktól, bajoktól. Csak Ő van, Harry és én. Csak mi hárman, mint egy család.

- Nocsak, az apróság nagyon elemében van, ahogy látom. – mosolygott a doki, mire mi is elmosolyodtunk. – Minden a legnagyobb rendben van vele és amint látom, most nem szégyenlős kedvében.

- Szeretnék tudni, hogy ki rejtőzik idebent? – néz ránk, megerősítést várva.

- Igen, szeretnék. – Egymásra néztünk, és még jobban megszorítottam Harry kezét.

- Örömmel közlöm Önökkel, hogy Miss Ross……