20. rész - "Mi ütött beléd?"

Itt a 20. rész. Hát nem is tudom, nekem nem tetszik és emellett még rövid is. Sajnálom, legközelebb megpróbálom majd összeszedni magam :)







Az idő elment a fejünk felett, én pedig kezdtem magam egyre furábban érezni. Remegtek a kezeim mint a nyárfalevél, a lábaim pedig ólom nehézségűek voltak. Nehezen tudtam elképzelni hogy én ma egyedül innen hazajutok. Ez már csak azért is lenne érdekes ugyanis zuhog kint az eső, ami szintén nem könnyíti meg a helyzetemet. Időközben éreztem, hogy egyre jobban fáradok és nehezebbek a szemeim, majd egyik pillanatról a másikra már egy másik világban voltam. 

Nem tudom mennyit aludhattam, csak arra ijedtem fel, hogy Nico egy takarót terít rám. Nyűgösen dörgöltem meg a szemeimet, majd egy hatalmasat ásítottam. 

- Jól vagy? Kicsit sápadtnak tűnsz. - tette rám Nico a takarót, majd a konyhába ment, hogy készítsen nekem egy forró teát. 

- Azt hiszem igen, lehet hogy kicsit túlzásba vittem ma a kávézást. Nem tudom mi ütött belém, úgy éreztem, hogy ma lázadnom kell. - sóhajtottam fel, ezzel belátva, hogy nem volt helyes amit tettem.  - Biztos a hormonok... - kortyoltam bele a jellegzetes ízéről felismerhető brit teába, ami valami egzotikus gyümölcstea lehetett. 

- Akkor én most telefonálok egyet.. jó? - bólintottam egyet, majd folytattam az előbbi tevékenységem és továbbra is az ablakot néztem, ahogy az esőcseppek versenyt futnak rajta. Úgy érzem mintha lelkiismeret furdalásom lenne, amiért ma ilyen csúnyán viselkedtem Harryvel. Mostanra már biztos nagyon ideges, hogy egész nap nem jelentkeztem és nem vettem fel a telefonom, de tudja, hogy nem egyedül voltam. Valószínűnek tartom, hogy Nico épp vele beszél, ugyanis nem a legszebb és legkedvesebb hangján társalog valakivel.

Miután letette a telefont, leült mellém és átölelt.

- Nem sokáig fogok a városban maradni, esetleg még pár napig. - osztotta meg velem ezeket az információkat a szőkés hajú barátom. - De szeretném tudni, hogy minden rendben van veletek. Úgyhogy légyszíves ha bármi van azonnal telefonálj. Rendben? - nyúlt az állam alá, ezzel elérve, hogy a szemébe nézzek, aminek a kékségében mintha aggódást láttam volna.

- Rendben. Ígérem, ha valami van akkor hívlak. Köszönöm Nico, hogy a barátom vagy. - most rajtam volt a sor, hogy megöleljem. Az ajtón kopogásra lettünk figyelmesek. Nico fel is pattant, majd ajtót nyitott, ahol szélsebesen egy göndör hajú fiatalember vágtatott be.

- Lara..az Isten szerelmére, mi ütött beléd? - támadott egyből nekem. Jól sejtettem dühös volt rám. Dühös? Ez enyhe kifejezés volt, a feje már majdnem lila volt és így még soha nem kiabált velem. Rosszul esett, de meg tudtam érteni. Azt hiszem fordított helyzetbe én is ezt tettem volna. Mikor már vagy úgy 5 perce folyamatosan ordibált, meguntam és igaz nehezen, de elé álltam.

-Befejezted? - kérdeztem türelmetlenül. Bennem is kezdett felmenni a pumpa és egyre mérgesebb lettem én is.

- Miért csináltad?Ennyire nem méltatsz arra, hogy szólj nekem? - folytatta tovább, szinte levegőt is elfelejtett venni. 

- Indulhatunk? - kérdeztem újra, a hangom még mindig nyugodt volt, mintha hidegen hagyott volna a dolog, belül viszont rettentően ideges voltam. - Kihoznád a táskám a konyhából? - kértem meg Harryt, közben gondoltam elbúcsúzok Nicotól, hiszen ki tudja, mikor látom utoljára. 

- Hogyne! Persze, csinálj úgy, mintha nem is neked beszéltem volna...- nagy puffogva elhagyta a szobát. 

- Styles, elég lesz... - szólt rá Nico, úgy látszik neki is kezdett már elege lenni, ebből a fajta Harryből. - a göndör csak villámokkal telt szemeivel ránézett, és ha azokkal ölni tudott volna, Nico már rég a föld alatt lenne.

- Hagyd... Igaza van...- ismertem be halkan Niconak. - Remélem hamarosan újra találkozunk. Kérlek, hívj majd néha, hogy mi van veled. 

- Megígérem. Egyébként is megszeretném ismerni ezt a tündérkét itt bent. - tette kezét a hasamra, majd egy puszit nyomott rá. Pont ebbe a pillanatba lépett be Harry. 

- Itt meg mi folyik?