19. rész - Rég nem látott vendég

Nekem nagyon is gyanús volt anyám viselkedése. Nem foglalkozva azzal, hogy ő most éppen ki van akadva, mert nem mondtam el nekik a nagyhírt, feltűnően jókedvűen és lelkesen rontott be a szobánkba.

- Kislányom, hozzád jöttek. Gyere fogadd a vendégedet. - hát, elmondani nem tudom, hogy elsőre milyen fejet vághattam. Kérdően pislogtam Harry és apám felé, akik jelezték, hogy halvány lila gőzük sincs, hogy ki lehet. Nekem sem volt, hiszen nem vártunk vendégeket, ami az illeti őket sem, szerettünk volna kicsit kettesben lenni. Kíváncsiságom addig nem hagyott nyugtot, míg le nem mentem és az előszobánkban megpillantottam egy régen látott, váratlan ismerőst. Amint megláttam őt, összeállt a kép. Biztos vagyok benne, tűzbe tenném a kezem, hogy ezt az egészet anyám szervezte meg. Hiszen másnak nem jutna eszébe ennyire alattomos ötlet. Viszont rettentően örültem ennek az arcnak amit magam előtt láttam.

- Szia Lara. - szégyenlősen intett a látogatom, mintha zavarba érezné magát. Ilyet régebben sosem csinált. Lépcső dobogást hallottam a hátam mögül, ami egyre hangosabb lett, ahogy közeledett a fürtös. Gondolom ő volt, hiszen apámból nem nézem ki, hogy lófuttában indul le a lépcsőn. Éreztem Harry jelenlétét a hátam mögül és ebben a pillanatban a levegő különös feszültséget kezdett sugallni.

- Ó. - ennyi szökött ki Nico száján. - Hello, Styles. - küldött egy gúnyos mosolyt barátom felé, aki hasonlóképpen reagálhatott. Tudni illik, Nico volt az első barátom, akivel szinte mindig is csak baráti volt a kapcsolatunk. Sosem történt pár csóknál több és a kis románc is csak azért volt, hogy a látszatot mindketten fent tartsuk, miszerint van valakink.

Az ellentét Harry és Nico között mindig is erős volt, hiszen míg Harry rettentően féltékeny típus, addig Nico pedig ragaszkodó. A legnagyobb baja az volt a göndörrel, hogy miatta hanyagolom és emiatt tönkrement a barátságunk. Ez részben igaz, de ez nem csak miattam ment tönkre ő is szerepet vállalt, az utóbbi időkben konkrétan le sem szart. Harry pedig mióta ismer és tudja a féléletemet folyamatosan vetélytársként tekintett a szőke fiúra, akire ha akarnék sem tudnék máshogy nézni mint barát, mint jóbarát.

- Gratulálok kiscsillag. - jött közel Nico, nem törődve Harryvel és a karjaiba zárt. Először feszengve éreztem magam a karjaiban, majd visszaöleltem. Mindig is így szólított és ez eszembe juttatta a régi szép időket, mikor még kisgyerekként játszottunk a homokozóban. - Nem is tudtam, hogy lenyeltél egy görögdinnyét, hogy sikerült? - próbálta elhumorizálni a dolgot, amin elmosolyodtam picit, Harry viszont csak morgott valamit az orra alatt, amit még én sem értettem.

- Köszönöm. - bújtam ki a karjai alól. - Mi járatban erre? Nem is tudom, mikor találkoztunk utoljára.

- Erre jártam és gondoltam, ha már itt vagyok, akkor meglátogatlak. Szeretném bepótolni a nem együtt töltött időket. Sok mesélnivalóm van.  Mit szólnál egy kávéhoz? - kérdezte kedvesen.

- Sajnos, erről nem lehet szó, ugyanis nem kávézik. - jött egy mély hang a konyhából.

Egy picit felmérgesített a helyzet, hogy mostanában mindenben Ő hoz döntéseket helyettem.

- Szívesen. Mindjárt hozom a táskám és mehetünk is. - mintha nem is hallottam volna meg a megjegyzését, indultam vissza a nappali a táskámért, ami még kipakolatlanul állt a helyén, ahová egy órával ezelőtt leraktam. A nappaliban egy meglepődött, egy feldobódott és egy dühös szempárral találkoztam. Harry elém állt, és megfogta a kezem, hogy maradásra bírjon.

- Hova készülsz? - kérdezte, de hangjában semmi kedvesség sem volt.

- El. - válaszoltam röviden épp ugyanolyan hangnemben. - Csak egy kicsit beszélgetni. Majd jövök. - búcsúként egy puszit nyomtam a szájára. Még hallottam, ahogyan becsuktam az ajtót magam után, hogy csalódottan sóhajtott fel. Nem tudom mi ütött belém, de úgy érzem, most jobb ha kicsit külön töltünk egy kis időt, és ennek hála vagy nem hála most kihasználom hogy itt van Nico, aki szórakoztathat.

- Szóval csajszi. Úgy látom tényleg komoly lett a kapcsolat a göndörrel. - sétáltunk lassan egy Starbucks felé.

- Hát láthatod is, itt az élő bizonyíték. - tettem egyik kezem a hasamra és végigsimítottam rajta.

- Mikorra várható a ...

- .. Kislány lesz. - egészítettem ki. - Körülbelül még 2 hónap...2 hosszú hónap.

- Jól áll neked, teljesen ki vagy virulva. - bókolt, mire én elpirosodtam és lehajtottam a fejem.

- Köszönöm. De most térjünk át rád? Van valaki a láthatáron? - szerettem volna mindent tudni, amiről lemaradtam. Keserédes vigyor húzódott szét az arcán, ami nem sejtetett semmi jóra.

- Nem régen szakítottam a menyasszonyommal.

- Ó..sajnálom. - hajtottam le én is a fejem.

- Az utóbbi időben már nem volt az igazi a kapcsolatunk. Mindent helyettem akart eldönteni, még egy 10 éves kislányra is féltékeny volt. Így kellett lennie.

Szavai eszembe juttattak egy személyt. Harryt. Ő is pont ugyanezt csinálja, de nagyon merem remélni a mi kapcsolatunk nem fog idáig eljutni, nem bírnám ki. 

Leültünk egy asztalhoz és mindketten rendeltünk egy-egy kávét. Egyszerűen nem tudtam ellenállni az újabb koffein adagnak. Újra eszembe jutottak fürtös szavai, miszerint nem egészséges meg blablabla, és csak azért is mintha elment volna az eszem, még egy Latte-t is lehörpintettem. A kávé pont olyan hatással volt rám, mintha alkoholt innék. Nem is tűnt fel, hogy elszaladt az idő felettünk. Délután egy hosszú séta után leültünk egy parkba és tovább folytattuk a beszélgetést. Nico remek barát és beszélgető társ is egyben. Az elfogyasztott "méreg" most kezdi kifejteni hatását és annyi energiát érzek magamban, mint már régen. 7 hónapja nem éreztem magam ennyire feldobottan. Kedvem lett volna madarakat kergetni. Felkelve a padról, a már nem kicsi hasammal felmásztam a szökőkút szélére és mint egy 5 éves kislány sétálgatni kezdtem rajta. Nico ötletemen jót mosolygott és megfogta az egyik kezem a biztonság kedvéért. Az idő kezdett hűvösre fordulni szép kis esőfelhők gyülekeztek felettünk a telefonom pedig már századjára kezdett hangos ordibálásba, de nem voltam hajlandó felvenni. Nem volt kedvem hallgatni a folyamatos aggódást és parancsolgatást, hogy menjek haza. Most még egyenlőre jól érzem magam, nem szeretnék hazamenni.

A szél végigsuhant a bőrömön ezzel lúdbőrt ébresztve bennem.

- Gyere, menjünk. Nem lenne jó móka ha eláznánk. - segített le a kútról. - itt van nem messze a hotel, ahol megszálltam. Ott meg tudod húzni magad az eső elől.

- Nico, honnan tudtad hol lakom? - kérdeztem rá, már a szobájának a kanapéjáról. Lábaim szépen bedagadtak a mai mutatványom után, így mozdítani is alig bírtam őket.

- Csiripelték a madarak. - gondoltam, nem akarja felfedni előttem. Pedig ha tudná, hogy teljesen biztos vagyok benne ki volt.

- Azt a madarat véletlenül nem az anyámnak hívják? - az arca elárulta, hogy igazam volt. Éreztem, hogy ebben anyám keze van. De azt hiszem, most az egyszer jót cselekedett...... vagy nem?