17. rész - "Add ide a kezed"

- Örömmel közlöm Önökkel, hogy Miss Ross, hogy Ön kislányt hord a szíve alatt.

Amint kimondta, hogy kislány rengeteg érzés tört fel bennem. Egyszerűen éreztem, hogy az lesz. Persze, egy kisfiúnak is nagyon örülnék, hiszen akkor ő lenne a kis trónörökös, de most, hogy tudom, kislányom lesz leírhatatlan érzés. Az orvos kinyomtatta a képet, majd Harry kezébe adta, aki épp akkor morzsolt el egy kibuggyanó könnycseppet. Azt hiszem indulásra készen álltunk, minél előbb szerettem volna elhagyni ezt a helyet. Szinte minden kiesett attól a pillanattól kezdve, és most arra eszméltem csak fel, hogy a kocsiban ülünk, és nekem 1000 wattos mosoly ég az arcomon, kitudja mióta. 

- Szóval a királynőm mellé kapok egy kis hercegnőt is. - tette Harry a kezemet a sebváltóra, majd ráhelyezte az övét is. - Annyira boldoggá teszel, hogy el nem tudom mondani, hogy mennyire. 

- Te tettél engem boldoggá. - rámosolyogtam, majd a piros lámpánál egy csókot lopva megálltunk. 

Amikor a lámpa zöldre váltott, mi is elindultunk a többi kocsi után. Lassan visszaértünk a hotelben, ahol Harry a pulthoz ment és valamit nagyon beszélt a recepciós sráccal. Pár perc múlva egy kulcsot forgatott az ujja körül, majd megfogta a táskámat és a vállára akasztotta, másik kezében az én kezem és elindultunk a földszinti folyosó felé. 

- Harry, hova megyünk? - kérdeztem. 

- A szobánkba. - felelte egyszerűen, mintha nem is az ellenkező irányba haladnánk.

- De hát a mi szobánk nem is erre van. 

- Tévedsz. - a kulcsot belehelyezte a zárba, és kinyitotta az ajtót. - Ezt a pár napot ebben a szobában fogjuk tölteni, így elkerülhető a lift és a lépcső használata is. - szemeim nagyra nyílottak, nem hittem volna, hogy képes lesz új szobát bérelni erre a 3 napra. 

- Tudod Harry, azt hiszem te leszel a világ legjobb apukája. - muszáj volt a gondolataimnak hangot adni, hiszen joga van azt tudni. Ezt egy kívülálló nem láthatja, hogy mennyit is törődik már most velünk. Rengeteg odafigyelést, önfeláldozást, védelmet, de legfőképp önzetlen szeretetet kapunk tőle. Eddig is remek ember volt, aki a munkájának és a barátainak élt, de érzem, hogy most már a gyereke biztonsága a legfontosabb számára. 

- Ezt nem tudhatod. - hajtotta le a fejét, mintha kétségei lennének efelől. Leült az ágyra, majd a cipője orrát kezdte el tanulmányozni. Nem értettem, hogy gondolhatja ennek az ellenkezőjét. Elé álltam, majd két kezem közé fogtam az arcát, ezzel elérve, hogy rám figyeljen. 

- Figyelj! Nem ismerek nálad jobb embert, nem hiszem, hogy jó apa leszel..- ekkor felhorkantott, majd újra lehajtotta a fejét. de én erőszakosabb voltam most, és újra megismételtem az előző mozdulataimat. - Nem hiszem, hanem tudom, érzem és biztos vagyok benne. - szája felfelé kunkorodott lassan, majd szemei is csillogni kezdtek. 

- Köszönök neked mindent. - húzott le az ölébe, én pedig átkaroltam a nyakát. Mosolyogva fúrtam bele nyakhajlatába az arcom, mire felkuncogott. Édes, rekedtes hangon csendült fel a jóleső nevetése, ami betöltötte az egész szobát. - Szóval, így játszunk? - kérdezett rá, amikor egy hajtincsemmel kezdtem el csiklandozni még jobban. Óvatosan végigfektetett a franciaágyon, majd puszikat nyomott a nyakamra, és a fülem mögé. Tudja nagyon jól, hogy ez a két hely az, amire különösen érzékeny vagyok. Nem tettem én sem mást, mint nevettem. Éreztem, ahogy a baba is megmozdul ott benn és azonnal Harry keze után kutattam. 

- Add ide a kezed. - nyúltam érte, majd a hasamra tettem. Nagy tenyere befedte a hasam felét és mintha mágnessel vonzotta volna oda, ott tartotta. Pár pillanatig fülelt, mintha hallani lehetne a dolgot, majd hirtelen megugrott. 

- Éreztem. - kiáltott fel. - Jézusom. - és azonnal visszatette a kezét az előbbi helyére. Éreztem én is, ahogy a lányka többször is táncra perdül, egy idő után, már elég kényelmetlen is tud lenni. Harry viszont ámulattal, teljes extázisba esve figyeli az eseményeket, amin én csak mosolyogni tudok. - Ez annyira csodálatos. - szólalt meg pár perc múlva. Halkan énekelni kezdett még számomra is ismeretlen dalt, amire úgy látszott az apróság is lenyugodott, gondolom elfáradt a nagy mozgásban, hiszen megszűnt a dobogás. Mikor a dal véget ért, észrevétlenül töröltem le egy könnycseppet, hiszen annyira megható pillanat volt. 

- Pihenni szeretnél vagy ha gondolod, akkor elmondhatnánk a fiúknak. Mit szólsz? - kérdezte kedvesen. 

- Már rosszul vagyok a sok fekvéstől, eleget pihentem én az elmúlt pár napban. Menjünk, ők is biztos nagyon kíváncsiak már. - keltem fel. 

- Ne is mond..- nevette el magát, gondolom eszébe jutott valami. - Tegnap, mikor hazajöttem átöltözni hallottam, ahogy nagyon vitatkoznak valamiről. Kíváncsi természetem által picit megálltam az ajtó előtt és hallgatózni kezdtem. A vita arról folyt, hogy milyen színűre fessék ki ŐK a szobát és hogy ki legyen a baba keresztapja. - a hallottakon én is felkuncogtam. - Néha-néha már kezdtem megijedni a hangok alapján, hogy Louis és Zayn egymásnak esik. - Lassan sétáltam az ajtó felé, arra várva, hogy Harry is utol ér, ám ő épp a telefonjának szentelte figyelmét, valamit szorgosan pötyögött rajta. Lenyomtam a kilincset és 6 mosolygós emberkével álltam szembe. A meglepetéstől egy halk sikoly hagyta el a számat. 

- Legközelebb szóljatok, még mielőtt a szívbajt hozzátok rám. 

- Tudod, ha Lara nem megy a többiekhez fel a 10. emeletre, akkor a többiek jönnek Larához. - kuncogott Louis, akinek az oldalon újra köreinkbe köszönthettük Eleanort. Szorosan megöleltem a barátnőmet, miután őt is biztosítottam róla, hogy minden a legnagyobb rendben. 

- Szóval tudjátok már mi lesz? - kérdezett rá nem kertelve Niall, végül is ezért jöttek. 

-Igen, tudjuk. - válaszolt röviden Harry.